Események betöltése

« Összes Események

december 9. @ 17:00 - 18:30

„Brit tudósok kimutatták, hogy tíz emberből hét az három” – tartja a vicc. Napjainkban a médiában egyre több olyan szalagcímmel és cikkel találkozunk, ahol tudományos eredményekre hivatkozva életvezetési szabályokat, tiltásokat, ajánlásokat vagy éppen létünket veszélyeztető hatásokra való figyelmfelhívásokat kaphatunk. Amikor az ember azon kapja magát, hogy már fél a sonkától, mert rákot okoz; pontosan négy csésze kávét iszik, mert az a leghosszabb élet titka; vagy a reggelt egy perc napba bámulással kezdi, hogy beindítsa a cirkadián ritmusát és energikus legyen négy óra alvással is, akkor megkérdőjeleződhet benne, hogy az élet tényleg mindig ilyen bonyolult volt-e. Hiszen a nagyapám is 90 évig élt, mégis láncdohányos volt és sosem csinált egy perc kardio edzést sem.

De jól értelmezzük-e a tanulmányok eredményeit? Vajon egy egéren kapott eredmény mennyire ültethető át emberre? Vannak-e erősebb és gyengébb kutatási eredmények? Számít-e a statisztikai kiértékelésnél, hogy a kutató milyen lelki állapotban van? Mit jelent az, hogy egy érték „szignifikánsan” nagyobb/kisebb? Lehet-e egy közleményben látott kockázat kisebb vagy nagyobb, mint azt gondoljuk?

A Metszéspont aktuális adásában vendégünk Dr. Ferenci Tamás klinikai biostatisztikus, orvosbiológiai mérnök, az Óbudai Egyetem és a Corvinus Egyetem oktatója. Nem kisebb dologra vállalkozunk, mint megkísérelni a tudományos közlemények és statisztikai kiértékelésük világát közelebb hozni a hétköznapokhoz, illetve az utca emberének egy kis segítséget adni a következő hangzatos cikk állításainak megítélésében.

A műsort követően a 2. évadban megszokott módon lehetőség nyílik a vendéggel és a műsorvezetőkkel egy őszinte és közvetlen kerekasztal beszélgetésre is a helyszínen a Metszéspont Plusz keretében! Gyere el és oszd meg a gondolataidat, kérdéseidet, töprengéseidet velünk!

Jegyek kizárólag online vásárolhatóak.

Az esemény nem sajtónyilvános, az eseményről képi- és hangfelvétel készítése szigorúan tilos.

Az előadásról a szervező felvételt készít. Az előadásra történő jegy megvásárlásával hozzájárul, hogy az eseményen készült film-, és képanyagokban, valamint azok reklámcélú felhasználásban szerepelhet, és ezért ellenszolgáltatásra nem jogosult.

Részletek

Szervező

Helyszín