A hatodik érzék: – agyrádiózás vagy kozmikus tudatosság?
Amit mindig tudni akartál a megérzésekről, de sosem merted megkérdezni.
Interaktív beszélgetés közös telepatikus kísérlettel.
Létezik-e gondolatátvitel, kaphatunk-e információkat a jövőből?
A kérdések megosztók, van, aki ezeknek a lehetőségét is kizárja, míg mások fenntartások nélkül hisznek ezekben a képességekben, pedig bármilyen furcsa, a tudományos kutatások már jó száz éve bizonyították létezésüket.
Minden dogmatikus kritika ellenére ezek a rejtélyes észlelések mindnyájunkban folyamatosan működnek, más kérdés persze, hogy miért jutnak el olyan ritkán a tudatosodásig.
A PARAFRÁZIS INTER-AKTÍV harmadik estjén ezekre a kérdésekre ad válaszokat Paulinyi Tamás, aki az érzékszerveken túli észleléseket – több mint három évtizede – kiemelkedő sikerességgel kutatja laboratóriumában.
Az INTER-AKTÍV estek nem hagyományos előadások. Kisebb létszámban, körben ülve közvetlen és kötetlen formában beszélgetünk, ahol a résztvevők nem csupán hallgatók, hanem a közös felfedezés aktív részesei is lehetnek.
Pulpitus nélkül. Kamerák nélkül. Kész válaszok nélkül.
A beszélgetést Paulinyi Tamás vezeti, aki minden alkalommal tapasztalt művész- vagy kutatótársaival együtt hívja közös élménygyakorlatra a résztvevőket, jelen esetben egy közös telepátiakísérletre. Az est során lehetőség nyílik saját élmények, kérdések és felismerések megosztására is.
Mert vannak témák, amelyeket nem elég meghallgatni – meg is kell tapasztalni.
Jegyek kizárólag online vásárolhatóak.
Az esemény nem sajtónyilvános, az eseményről képi- és hangfelvétel készítése szigorúan tilos.
Az előadásról a szervező felvételt készít. Az előadásra történő jegy megvásárlásával hozzájárul, hogy az eseményen készült film-, és képanyagokban, valamint azok reklámcélú felhasználásban szerepelhet, és ezért ellenszolgáltatásra nem jogosult.